Figyelem! Ez egy Calum Hood (fanfiction) novella!

zene: xxx

 Egy vörös, kötött pulóver volt rajtam, fekete bakancs, és egy ugyanolyan színű cicanadrág. A kakaó mellettem gőzölgött, a laptopom pedig már be volt kapcsolva. Egyik szülinapomra kértem, hogy csináljanak ide konnektort, és azóta nyáron, amikor már lehűlt a levegő, kiülök és nézem az aktuális kedvenc sorozataimat.  Fent ültem a tetőn egy pokrócot, és onnan néztem a csillagokat. Persze nem láthattam az összeset, mert ki tudja, mennyi van az univerzumban, mégis örömmel töltött el, hogy ott lehettem. Emlékeztetett arra, amikor a bátyámmal szaladgáltunk a szobámban, aztán én felfedeztem az ablakot, és muszáj volt kimásznom rajta. Körülbelül négy-öt éves lehettem. Brick nem nagyon örült neki, állandóan azt szajkózta, hogy másszak le, mert le fogok zuhanni. Annyira azért nem tartottam bénának magam.

 Hajam, mint általában, ki volt engedve, s egyenletesen omlott vállaimra. Felvettem a szemüvegemet is, amit nagyon-nagyon ritkán használtam, de most kellett, mert nem akartam a kontaktlencsém után szaladgálni. Június utolsó napjait rúgtuk már, de mégsem volt olyan érzésem, mintha a nyár elkezdődött volna. Semmi sem változott szinte.

 Két óra múlva a laptopot magam mellé raktam, körülöleltem a lábaimat, s onnan figyeltem az eget. Apu biztos büszke lennem. Kitűnő voltam a gimiben, annak ellenére sosem hívtak strébernek, de még csak nem is szórakoztak velem az alakom miatt. Már-már tökéletes voltam a szemükben. Egyedül arról nem volt fogalmuk, hogy a családom miken ment keresztül, hogy apu sosem tudta, mikor kell azt mondani: elég. 

 Nyeltem egy hatalmasat. A hiánya belülről felemésztett, visszasírtam az apa-lánya pillanatokat, amelyek már nagyon régen voltunk. És soha többet nem lesznek. Erre pár könnycsepp gördült le a szemem sarkából, s hiába próbáltam megállítani őket, nem ment. Mintha dézsából kezdték volna el önteni őket, annyira ömlöttek. 

 – Mackenzie – hallottam meg magam mögül a hangot, így hátrafordultam, de előtte megtöröltem a szememet. A vízálló sminknek megvannak a hatásai, és örültem neki, hogy eszembe jutott. Szinte tudtam, hogy szükségem lesz rá. Calum állt a létrán, és várta a reakciómat. Félénken rámosolyogtam, s intettem a fejemmel, hogy jöhet. Pár hónapja ismertük csupán egymást, mégis úgy bánt velem, mintha a legdrágább kincse lennénk. Nem akartam belé szeretni. Rengeteg srác, vagy férfi törte már össze a szívemet, és nem kívánok még több ilyet.

 Leült mellém, és megtámasztotta magát a kezeivel. Fekete farmer volt rajta, a szokásos bakancsa, és egy Nirvana póló, amit annyiszor láttam már rajta. Túl sokszor próbálkozott be úgy, hogy ez volt rajta, én pedig megjegyeztem. Sőt. Csak akkor viselte, ha ilyen szándéka akadt. Brick jóban volt vele, és amúgy is, ha nem lettek volna, Cal fel sem jöhetne hozzánk. Így meg szabad utat kapott...

 – Elhoztam neked a karkötőt – szedte elő a zsebéből azt, amelyiket még múltkor néztem ki az egyik bazárosnál, amikor együtt voltunk a vásárba. Természetesen Brick és a többi haverja is velünk volt, mégis, mintha mi ketten elvonultunk volna, Calum csak velem foglalkozott. Bizonyára Brick elbeszélgetett a haverjával a kiruccanás után, mivel egy ideig utána nem keresett engem. Sajnáltam is, de nem mondhattam semmit.

 – Nem viccelsz? – döbbentem le, ő pedig két kezembe csúsztatta az ékszert. És tényleg az volt. Rajta a felirat is díszelgett, ami franciául volt. Sajnos nem értettem, mert olaszt tanulok, de egy barátnőm ott volt velünk, aki oda van minden olyan dologért, ami kötődik valamilyen szinten Franciaországhoz.

 – Elárulod végre, mit jelent? – tudakolta a fiú mosolyogva, mire megráztam a fejem, és közelebb hajoltam hozzá, hogy adhassak az arcára egy puszit.

 A vállának dőltem, és úgy néztem tovább az ékszert. El sem hiszem, hogy képes volt megvenni, pedig nem a legolcsóbbról beszélünk. Nem is értettem, miért teszi, mivel nem az a romantikus alkat volt. Talán csak a lábamról akart levenni.

 Ujjait az enyéimre kulcsolta, s mosolyogva figyelte reakciómat. A szívem kihagyott egy ütemet, és elkezdett szabálytalanul verni. Nem értettem, miért, hiszen eddig nem csinált ehhez hasonlót. Közelebb ült hozzám, amennyire csak lehetett, s kezével végigsimított arcélemen. A helye égetett, szinte perzselte bőrömet.

 Calum egyre közelebb hajolt, de én csak elfordítottam a fejemet. Nekünk nem szabad együtt lennünk, és ezt meg kell értenie. Nyeltem egy nagyot, de nem mertem a szemébe nézni. Inkább az ujjaimmal voltam elfoglalva, amikkel malmoztam idegességemben.

 – Sajnálom – húzódott el, és látszott rajta, hogy ő tényleg akarja.

 A csillagokra néztem. Apu biztosan megértene. Vagy elhajtana, mint az utolsó alkalomkor, amikor találkozni akartam vele. Szomorúan elmosolyodtam, és hagytam, hogy a könnycseppek végigcikázzanak az egész arcomon.

 Megint a lábaimat öleltem, és igyekeztem nem úgy sírni, mint egy hétéves. Calum időközben a hátamat simogatta, és megnyugtató dolgokat súgott a fülembe, amitől jobb kedvre derültem. Egy puszit nyomtam volna az arcára, de elfordította a fejét, így sikeresen a szájára ment. Közelebb vont magához, és nem engedte, hogy kiszabaduljak szorításából. Bevallom, jó volt, élveztem, mégsem éreztem úgy, hogy neki rám van szüksége.

 – Calum, Brick megöl – suttogtam neki, mire elnevette magát.

 – Komolyan emiatt aggódsz? Leszarom, mit csinál. Amióta megláttalak, azóta akarom ezt a csókot. Igen, azóta a reggel óta, hogy pizsamában álltál a konyhában, és beszélgettél egy barátnőddel.

 – Hű – képedtem el. 

 Ez továbbra sem volt elég indok arra, hogy csókoljam, mintha a barátom lenne. Nem lehetett az! És nem csak Brick, hanem magam miatt is. Hiszen aki megismeri a tényleges énemet, el fog menekülni, márpedig nem szeretném, ha ő megtenné. Egész végig azt mondogattam magamban, hogy idő kérdése, és abbahagyja a sóvárgást utánam, de nem így történt. Minél többször mondtam neki nemet, annál jobban próbálkozott. Igaz, sokszor mosolyt csalt az arcomra, de akkor sem kellene így tekintenem rá.

 – Meddig teperjek még, hogy elfogadj?

 – Ne akard, hogy megtegyem – mondtam tovább a magamét.

 – Kenzie – sóhajtott. – Az élet tele van kihívásokkal, és kockáztatás nélkül mit sem ér. Nem mondom azt, hogy egész végig jósrác voltam, mert nem, de az nem azt jelenti, hogy nem tudok változni. És akármennyire is hiszi azt Brick, hogy féltenie kell tőlem, kurvára téved, mert én mindent megadnék neked. Amit csak akarsz.

 – Be akarsz jutni a bugyimba, igaz? – nevettem el magam. – Nem fog összejönni – ráztam meg a fejemet, és felálltam a pokrócról.

 Calum esetlenül állt fel velem, és segített lecuccolni a szobámba. Ugyan nem zavartam ki, de nem akartam, hogy ott legyen. Irritált, mert rá akart beszélni valamire, amit nem szerettem volna. Illetve, inkább úgy fogalmaznék, hogy olyan dologra, ami nem helyes.

 Unottan ültem az ágyon, és a fejemet ütöttem a falhoz. Persze nem erősen, de úgy, hogy érezzem. Öt perc után Calum nem bírta tovább, és szinte könyörgött, hogy hagyjam abba, mert idegesíti. Nevettem rajta. Talán, ha az agyára megyek, utálni fog, és soha többé nem keres. 

 – Kenzie – nyitott be Brick a helyiségbe. – Oh, Cal! Nem is tudtam, hogy itt vagy.

 – Köszöntem, csak játszottál – vont vállat a barna hajú fiú, de Bricknek gyanús volt a dolog. Ő egyáltalán nem akart minket együtt látni. Ismerte a haverját, és tudta, hogy csak kihasználja a csajokat, én pedig nem akartam egy lenni közülük.

 – Láttam a motyódat, itt akarsz aludni? Mert ha igen, neked kell cuccolni, bár ahogy elnéztem, te most akarod megcsinálni a két napos alvósbulit – nevette ki Calumot a bátyám, mire a fiú megvonta ismét a vállát, és kiment a szobából.

 – Miről szerettél volna beszélni? - kérdeztem, de nem néztem rá. Tudtam, hogy nem csak ezért jött, hogy ellenőrizzen.

 – Cal jó parti, de a csajokkal egy igazi pöcs. Nem szeretném, ha rád mászna – fonta keresztbe karjait. Tipikus nagytesó benyomását keltette.

 – Tudok magamra vigyázni – ráncoltam össze a homlokomat.

 – Tisztában vagyok vele. De Calum mégiscsak Calum. Vigyázz, jó? - lépett közelebb hozzám, s egy puszit nyomott a fejem tetejére.

 – Még csak nem is csókolóztunk – mondtam neki, amikor az ajtónál járt.

 – Addig jó, hidd el – sóhajtott, aztán magamra hagyott.

 Úgy döntöttem, nem unatkozok fent egyedül, lementem a konyhába, de előtte felkötöttem a hajamat egy lazább copfba. Cal és Brick a tesóm szobájában nyomkodták a kontrollereket, én meg azt sem tudtam, hová nézzek. Vajon Calum mit akarhatott itt ilyen későn?

 Már azon voltam, hogy áthívjam valamelyik csajszit, mikor megcsörrent a telefonom. 

 – Igen, tessék? - húzgáltam a pulcsim ujját.

 – Kenzie? Freja vagyok. Fent vagy még?

 – Szia, igen – válaszoltam kissé szűkszavúan.

 – Nem lenne gond, ha átugranék? Tarthatnánk egy csajos estét.

 – Hmm, felőlem mehet – egyeztem bele.

 – Remek. Akkor holnap hétkor?

 – Jó, holnap hétkor. Szia – köszöntem el.

 – Szia, Kenzie!

 Lassan hét óra volt, s Freja pontosan egészkor már a kapunkban állt. Egy cuki kis topot, kék csőfarmert, és kardigánt viselt. Ő volt az a lány, aki mindenkinél csinosabb volt. Szőke haja csak úgy szállt, és mikor meglátott, integetni kezdett. Leszaladtam a lépcsőn, beengedtem, és beinvitáltam a házba. Közben fecsegtünk, és azt sem tudtam, mivel kezdjem. Persze ő sem panaszkodhatott ilyen téren. 

 Rajtam egy fehér kötött pulcsi, és fekete harisnya volt, ami a térdemig ért. Abban szaladtam ki hozzá, és ha Brick látta volna, biztos nyakamat töri. Mindegy, nem számít. Felmentünk a szobámba, ott pedig előszedte a táskájából, amit hozott.

 – Igazából én már totál kész vagyok, csak pizsamát hoztam – mondta, s előhúzott a tatyóból egy fekete, cicás hálóinget. – Nem bánod, ha átveszem?

 – Nem, menj csak. Tudod, merre van a fürdő.

 Két perc sem kellett, Freja ujjongva jött vissza. Nem értettem, hiszen még mindig rajta volt a ruhája, amiben jött, a kezében pedig a pizsamát szorongatta.

 – Kenziem, nem is mondtad, hogy pasik is lesznek!

 – Az egyik a bátyám. Még jó, hogy itt van – vontam fel a szemöldökömet, aztán eszembe jutott, hogy Calum megint nálunk éjszakázik. A francba! Ne, ne, ne!

 – Nagyon helyes, meg kell hagyni. Az a barna igazán... bejövős.

 Átmentem Brick szobájába, ahol Calum egy tál popcornnal játszott egy játékkal, de akit kerestem, sehol nem volt, pedig beszélnem kellett volna vele.

 – Nem tudod, merre van Brick? – szólítottam meg, mire hátrafordult, és elmosolyodott.

 – Nem láttam. Tíz perce eltűnt. Miért keresed? Segítség kell? – nézett rám kék szemeivel. Közben megjelent mögöttem Freja, és a vállamba kapaszkodott. – Ó, szia! - köszöntötte vigyorogva Calum. 

 Nekem egyből lefagyott a mosoly az arcomról, szinte fájt, ahogy ránézett a barátnőmre. De mit is vártam? Visszautasítottam, és Freja ezerszer jobban néz ki nálam. Persze ez nem az ő hibája, és emiatt nem is fogom elzavarni.

 Barátnőm végleg elment átöltözni, én pedig fortyogtam a dühtől a szobámban. Az ajtófélfa előtt álltam karba tett kezekkel, s mérgesen néztem a szekrényemen lévő tükröt. Pontosabban a lányt, aki ott volt benne. Gyűlöltem őt.

 – Csak nem féltékeny valaki? – Calum kaján vigyorral az arcán dőlt az ajtófélfának, és onnan nézett engem. Nem tudom, mióta lehetett ott.

 – Ki? És mégis mire? – voltam fel a szemöldökömet. Nem érdekelt, mit gondol rólam. De, nagyon is... Miért hazudsz?

 – Frejára. Mert bejön nekem – amint kimondta a szavakat, egyből kettéhasadt a szívem.

 – Menj innen! – mellkasánál fogva toltam ki a helyiségből. Jó, igazából egy centit sem mozdult.

 Esze ágában sem volt elmenni, tovább idegesített azzal, hogy egy helyben állt. Nem szóltam semmit, csak rávágtam volna az ajtót, de a reakcióideje túl gyors volt, és kezével megállította. Borzalmas! Miért nem hagy engem békén?

 – Féltékeny vagy – gyanúsított meg, mire értetlenül néztem rá. Oké. Lehet, hogy egy cseppet irigy voltam, de nem féltékeny. Mégis mire lettem volna? Nem vagyok a barátnője, így nem lehetek az. Logikusan, hahó!

 – Álmodj nagyokat, Hood!

 Elém lépett, és ekkor éreztem úgy, hogy még a törpéknél is kisebb voltam. A maga majdnem két méterével én meg sem szólalhattam a 165 centimmel. Mosolyogva simított végig megint arcomon, mint tegnap este, de most már tudtam, mire számítsak. Meg akartam mutatni neki, hogy sokkal jobb vagyok Frejanál, hogy okosabb vagyok, és én tényleg úgy tudnám szeretni, ahogy kell.

 Beleharaptam az alsó ajkamba, amitől húzogatni kezdte a szemöldökét, nekem pedig nevetnem kellett. Karjaimat tarkója köré fontam, s közel húztam magamhoz. Ajkaim már az övéit súrolták, de még mindig nem csókoltam meg. Barna szemeim foglyul ejtették az ő kékjeit, és nem fordítva. Mosolya egyből eltűnt az arcáról, nyelt egy nagyot, és várta a következő lépésem. Tetszett, hogy én irányítok, és neki semmi beleszólása nincs a dologba.

 – Mit teszel, ha megcsókollak? – suttogtam ajkaira, mire derekamnál fogva annyira közel húzott magához, hogy már egy papírfecni sem fért volna el köztünk.

 – Nem bírok majd leállni – válaszolta, s szemeivel szinte könyörgött, hogy tegyem meg.

 Ajkaimat szenvedélyesen nyomtam az övéire, és életemben először éreztem azt, hogy valami megmoccant a hasamban. A pillangók túl nyálasak lettek volna, és biztos voltam benne, hogy nem nyeltem le egy kiló szárnyas bogarat, úgyhogy ez a lehetőség ki volt zárva. Karjaival szorosan tartotta derekamat, én pedig olykor-olykor beletúrtam szőke hajába.

 – Óó! – egyből szétrebbentünk, amikor meghallottam barátnőm hangját, aki halkan visított, ugyanis tudta, hogy ezt hangosan nem szabad.

 – Freja, ezt nem mondhatod el senkinek! – néztem rá barátnőmre, aki vigyorogva jött közelebb, és elkezdett ugrálni. – Minden oké?

 – Én annyira örülök nektek! – értetlenül néztem Calumra, aki csak megvonta a vállát.

 – Nem mondhatod el, rendben?

 – Ó, de miért?

 – Mert Brick nem tudhatja meg – néztem rá komolyan, mire megértette, és bólintott, miszerint a titkunk biztonságban van nála. Hát melegen ajánlom, vagy különben... Ne akarja megtudni.