Sziasztok!
Elnézést a késői bejegyzésért, hamarabb nem tudtam közzétenni, ugyanis két napig nem volt internetünk. Két és fél, elnézést, mert valami idióta kiszaggatta a vezetékünket a netes dobozból. Isten óvjon téged, nehogy megtaláljalak, mert akkor az ördögűzés se segít majd rajtad. Na de kezdjük inkább a bejegyzéssel: a gifeket tegnap készítettem nagy unalmamban, a bloggeréletet mutatja be, kissé kiparodizálva. Remélem tetszeni fog, ha igen, mindenképp tudasd! :)
Sírhatnékod támad, amikor összehasonlítod a nemrég megírt és az előző fejezeted, aztán kiderül, hogy legalább 1000 szóval kevesebb lett. Véget akarsz vetni az életednek, de inkább csak elkezded kipótolni az új fejezetet, összevonni egy másikkal, stb, stb.
Ismered az érzést, nem? Amikor írnod kellene legalább 3000 szót, de csak 200-ra telik, mert se kedved, se energiád nincs, ráadásul a családod/macskád/kutyád/egered/csillámpónid nem engedi. Nélküled biza megáll az élet.
Ez is ismerős, jól érzem? Mégis miből gondolja, hogy te ilyen olvasnivalókra vágysz? A normális minőségű, tökéletes hosszúságú történetek száműzve vannak a Wattpad legmélyére, csak mert a felületet pestisjárvány-szerűen önti el a gusztustalanabbnál gusztustalanabb, erotikát megszégyenítő mocsok. Elhúzod a szádat és inkább soha többé nem nyitod meg az oldalt. Két perccel később ismét ott vagy.
Elég az is, ha romantikus részt írsz, pedig otthon egy kis antiszociális nyomi vagy, aki alig szólal meg és elítéli a filmekben a csókolózást, egymás simogatását, szájra puszit, stb, és emiatt muszáj a hátad mögé nézned, nehogy a szüleid rájöjjenek, nem is vagy te olyan romigyilkos.
Bloggerként írószermániás vagy, és tök mindegy hány kilónyi üres füzet csücsül a fiókodban, padlásodon, mindenütt, akkor is meg fogod venni a 3832689-ik példányt, mert az olyan szép. Talán az első két oldal használva lesz, aztán kezdődik előröl a folyamat. Fejhallgató természetesen elengedhetetlen a külső zajok kiszűrésére, könyvet mindig venni kell, kaját nem hagyhatod ki a listáról, mert nem szeretnél éhezni, aztán... kiderül, hogy igazából semmire sincs pénzed.
Nincs olyan blogger, aki ne rajongana legalább egy dologért/bandáért/sorozatért/animéért/mangáért/kiskutyáért/anyámért, és bizony elég rosszul tud érinteni téged is, ha valaki – főleg egy idegen – becsmérelni kezdi boldogságod kulcsát.
Amikor egy légy is el tudja vonni a figyelmedet, amint a falon nyalja a seggét, vagy egy zümmögő darázs a függönynél, ami ki akar jutni. Tudod, hogy nem kéne ezekre az apróságokra figyelned, mert végre van időd írni, de nem tudsz ellenállni a kísértésnek.
Éppen megjött az ihlet, és neked muszáj minden részletet kidolgoznod az agyadban, mert ha nem, akkor elvész a Tartarosz legmélyén, de úgy, hogy azt onnan soha többet nem hozod vissza. Még jobb, ha van melletted egy kis notesz és toll, hogy jegyzetelni tudj, csakhogy ilyen ezer évente egyszer fordul elő.
Gondoltál már arra, hogy tízzel megnő a feliratkozóid száma, igaz? Ó, hogy hússzal? De kis telhetetlen vagy. Na persze nem hibáztatlak, mindenki legalább ilyen boldog, amikor a hőn áhított számot meglátja és úthengert játszva elgázolod az embereket, akik az utadba kerülnek.
Ha az ihlet eljut hozzád is (miután mindenki másnál volt egy kicsit és ringyót játszott), úgy kell a markodban tartanod, mint egy madarat, nehogy kirepüljön onnan. Az kéne még csak, hogy utána hónapokkal később látogasson meg újra.
Éppen kommentelt valaki, designt kéne rendelned, fel kéne töltened az új fejezeted? Persze, hogy akkor kell lefagyni az amúgy (általában) jól működő internetednek. Írsz anyukádnak, hogy oldja meg a problémádat, aki dolgozik és utálja, ha zavarod, de ez most fontos. Később, mikor hazajön, már nem akarsz tőle semmit, mert az internet visszajött és boldog vagy.
Mégis miért kell minden jött-mentnek kikotyogni, hogy mivel töltöd a szabadidődet? Nem kell róla mindenkinek tudni, elvégre ez nem biztos, hogy egy olyan dolog, amit meg szeretnél osztani. Tudsz te magadtól is beszélni, nem kéred a munkáját nem jól végző tolmácsot.
No de hogy is van ez? Nem, a szereplőd nem komolytalan, mégis hogy gondolhatja ezt bárki is? Na de ha így is van, akkor rád is ezt mondták volna? Elvégre magadról mintáztad. Éjszaka kéne legyilkolnod, amikor a te Pinterest tábládról tölti le a karakteréhez a képeket vagy inkább nappal, nyáron, amikor egyedül van a szobájában, pizsamában fetreng az ágyában és folyik a nyála a párnájára?
Megtaláltad álmaid szereplőit, de a való életben esély sincs rá, hogy összefutnának az utcán? Hát mire való a Pinterest/Tumblr/WeHeartIt/DeviantArt, ha nem a keresgélésre? Ez a szerencsenapod, néhány emberke ugyanazokat shippeli, mint te és csinált róluk manipulációt, te pedig nyugodtan használhatod. Ha nem, akkor ideje megtanulnod használni a Photoshopot, vagy szerezni néhány olyan barátot, akiknek jól megy a szerkesztés és lebeszélni egy-két kép manipulálását, néhány bolondgombáért cserébe.
Fantasy blogot írsz, életed a mitológia és a szekrényedben el van rejtve Narnia? Bizonyára rosszul érint, hogyha egyes hitetlen emberek arról beszélnek, hogy a tündérkék, akikkel éjszakánként kirepülsz az ablakon, nem léteznek. Szerencsére annyi kivégzési módszert ismersz, hogy már csak el kell döntened, a fájdalmas vagy a kevésbé fájdalmasat választod-e.
Egy deszka vagy és szívesen hasonlítanál a főszereplődre, aki természetesen hibátlan, tökéletes, gyönyörű és nem létezik? Mary Sue elcsavarta a fejed, ezért elkezdtél gyűjteni az új cicijeidre, vagy legalábbis spórolsz néhány tanfolyamra, amin megtanulsz majd Barbie-ként végigvonulni egy kifutón.
Írtál 4000 szót legalább, és szerencsétlenkedve kitörlöd, majd automatikusan rányomsz a mentésre? Nyújtsd a kezed, ha valamilyen formában veled is megesett már. Itt az ideje véglegesen elköszönni a családodtól/macskádtól/kutyádtól/vidrádtól, majd hagyni egy búcsúlevelet az online barátaidnak.
Jómagam kivettem a dokumentumaim (az összeset!) a mappájából, kitettem az asztalra és hetekkel később naivan azt hittem, hogy azok csak másolatok, beletettem őket a lomtárba és mehetett a végleges törlés. Mekkora bőgőroham tört rám, amikor kerestem, de nem találtam őket! Az a szerencsém, hogy mindig elküldöm magamnak gmailen, amit írtam, úgyhogy csak formázni kellett a szöveget.
Feltennéd az új fejezeted, de leállt a Blogspot? Persze, úgy lóbálod a képernyő előtt a kezed, mintha varázslótanonc lennél, aki a Roxfortban nem élhette ki eléggé a vágyait és a szerencsétlen muglivilágban próbálkozol. Ne felejtsd el, hogy az viszont büntetéssel jár, úgyhogy csak óvatosan!
Még csak egy hónapja rontod a levegőt a bloggerek között, egy blogmagazinnál kértél kritikát, megkaptad és rájöttél, hogy beledobtak a mély vízbe? Bizony nem fenékig tejfel az élet, meg kell tanulni elfogadni a negatív véleményeket is és nem bezárni két órával utána a blogod. Ettől senkinek sem lesz jobb.
Designer vagy, szabadidődben rendeléseket készítesz másoknak és nagylelkűen nem kérsz érte semmit, csak némi tiszteletet és biztosítékot, hogy két nap után nem cserélik le a munkád? Úgy bizony, de vannak olyanok, akik ezeket az aprócska dolgokat is kihagyják a levelükből. Nincs köszönés, nincs szereplő, nincs színvilág, nincs sztori se... És akkor elgondolkozol, hogy klorokszot igyál inkább vagy gyógyszerezd be magad.
A haverod küldött egy linket, de nincs indexkép és te megnyitottad, de majdnem leestél a székedről/ágyadról/pónilovadról ijedtedben? Már rántod is elő a szentelt vizet és áldást kérsz egy paptól a laptopodra/asztali gépedre/csillámtelefonodra, nehogy megismétlődjön.
Van egy kedvenc blogod, megvan, hogy kiket shippelsz, erre az író behoz 918374 karaktert, hogy megnehezítse a párocska életét? Bitch Please, ne veled szórakozzon. Kiikszeled és újabb történet után nézel, természetesen miután tudtára adtad, hogy ez a lehető legnagyobb klisé a sztorikban.
Mindig is nagy öröm, ha látod, mennyien kedvelik a blogodat (ezáltal téged is), az meg pláne, ha éveket bírt ki a nagyközönség előtt. Megragadod a poharat, pezsgőt bontasz és élvezed az életed addig éjfélig, mert az utána következő nap ugyanolyan, mint a többi és cseppet sem különleges.
Érkezett egy email a címedre és látod, hogy valami kommenttel kapcsolatos. Vigyorogva nézel a blogodra és látod, hogy valaki ócsárol valami piti (vagy éppen nem piti) dolog miatt. Csillagvirág... a saját világodban akar lapátra tenni? Próbálkozzon csak, de nem bánsz majd vele kesztyűs kézzel.
Te vagy a bábmester, a karaktered a báb és úgy rángatod a zsinóron, ahogy csak akarod. Persze néha kicsúszik a kezed közül az irányítás, ekkor kezdenek önálló életre kelni a drágáid és elmennek egy tetoválószalonba parókában, de aztán minden újra a régi lesz és gyeplőt ragadsz.
Szokott úgy lenni, hogy kigondolsz egy jelenetet, hogy márpedig az úgy lesz, erre az egyik szereplőd teljesen mást csinál? Oda küldöd a partira, erre otthon gubbaszt a szobájában egy tál jégkrémmel az ölében, miközben Szerelmünk lapjait néz.
Felteszed a bejegyzésed a körömgomba eltávolításáról és várod a kommenteket, hozzászólásokat, véleményeket, likeokat, kiscicákat a postaládádba, közben feszülten ülsz a székben. Mégis miért nem jött még semmi? Talán ez nem a legmegfelelőbb téma az olvasók marasztalására...
