Avril Lavigne tényleg halott?

3:19:00

Sziasztok!
Nagyon sok bocsánatkéréssel tartozom, azt hiszem, mert megint nem tartottam be a határidőt, bár ezt szerintem már meg is szoktátok. A lényeg, hogy most megint itthon vagyok - betegségemnek hála. Érdekes a cím, nem? Most megint előkerült a teória, miszerint Avril halott és helyettesíti őt valaki. Nos, úgy gondoltam, igazán megérdemel egy posztot, úgyhogy csapassuk!

Ugyebár a 2000-es évek elején járunk, Avril a csúcson van, megjelent bemutatkozó lemeze is, a "Let Go". Mindenki rajongott érte, legfőképp a tinédzserek, azonban ő el akart vonulni a nyilvánosság elől és itt jön képbe Melissa Vandella. Elméletileg Avril elvonulása miatt bérelték fel, hogy addig az énekesnő kipihenje magát, s Melissának csak annyi volt a dolga, hogy helyettesítette Avrilt, amikor neki meg kellett jelennie valahol.

Képtalálat a következőre: „avril lavigne halott”

Azonban a gond ott kezdődött, hogy Avril még jobban elzárkózott, Melissát még énekelni is megtanították. Elméletileg miután Avril nagypapája meghalt és a szülei elváltak, 2003-ban öngyilkos lett. Ugyebár Avril egyre híresebb lett és nem engedhették meg maguknak ezt a veszteséget, ezért Melissa azóta is játssza Avril szerepét. Na meg, gondoljunk bele, hányan követték volna a halálba a példaképüket.

Egy elmélet szerint a kiadott albumokon lévő számokat Avril még halála előtt felvette, hogy így is megkönnyítse egy kicsit Melissa munkáját.

Képtalálat a következőre: „avril lavigne halott”

Vannak bizonyítékok is, amelyek azért tényleg hagynak egyfajta nyomot bennünk és elgondolkozunk, hogy vajon tényleg úgy van-e, ahogy van. Engedjétek meg, hogy mutassak néhány érdekességet.

1. BIZONYÍTÉK
A második album, "Under My Skin"


Ugye a teória szerint Avril 2003-ban meghalt a Let Go kiadása után, ekkor mindössze 19 éves volt. Az Under My Skin 2004-ben jelent meg és nagyon sokan azt állítják, hogy a név sugall valamit. Azt állítják, hogy az új Avril él a régi bőre alatt. Megjegyzésképpen: az Avril Lavigne felirat feketével van írva - amit akár az énekesnő halálával, a gyásszal is össze lehet kapcsolni, az Under My Skin pedig pirossal. A két szín a gyászt és a vért jelképezheti.


Brazil blogolók szerint a Slipped Away zene nem Avril elhunyt nagyapjáról szól, hanem saját magáról. (A vastagon kiszedett részt nézzétek!)

2. BIZONYÍTÉK
A lány dalszövege kivételesen sötétebb lett


Először is ott van a My Happy Ending, és a sötét szavai:
"In a city so dead/So high hanging/In such a fragile rope", aztán ugyanabban a sorban "Together": "The truth comes to me and I’m living a lie". Ha ezt összevetjük a Sk8er Boi dalszövegével: "He was a skater boi/I said see ya later boy" és messze nem egyenlőek.
Az öngyilkosságra egyébként találtak utalásokat pl a My Happy Ending-ben.


Hozzátették, hogy mielőtt az album kijött 2004-ben, barátja és a zenekar tagja, Evan Taubenfeld elhagyta a csoportot. Ő foglalkozott a duettel Avrillel, az úgynevezett The Best Years Of Our Lives számon. És a legérdekesebb ez a részlet belőle: "I never thought I would lose my best friend", ezzel pedig arra következtetnek, hogy a srácnak tudnia kellett, hogy egy új Avril van a pályán.

3. BIZONYÍTÉK
Megváltoztatta a kinézetét

Képtalálat a következőre: „avril lavigne melissa vandella height”

Képtalálat a következőre: „Melissa Vandella”

Azt állítják, hogy mivel Avril leöltötte magáról a punkos, művészi énjét az első album után és inkább egy popsztár hangulatot vett fel, talán felvethető a dolog, hogy két különböző emberről beszélünk. Azért elég feltűnő néhány dolog, úgy ténylegesen. Ennyire megváltozott volna egy év alatt? Nézzétek meg. Az első képen, a 2003-as részen Avril piros pólót visel, ami semmit sem láttat. A 2013-as kép pedig? Nem is látok pólót.

4. BIZONYÍTÉK
Avril magassága megváltozott


Kétséges, mivel Avril eredeti honlapján 1,58 méter volt írva 2002-ben, most a Google viszont 1,55-öt ír. Nem csökkent a mérete 3 centivel, vagy hazudtak a magassággal vagy senkit sem zavart, hogy cipő van a lábán az első méréskor.

5. BIZONYÍTÉK
"Avril" kezére rá van írva Melissa neve


Egy fotózás során lett ráfirkantva Melissa Vandella neve a kezére, a vezetékneve nélkül. Nos, hogy ez mennyire számítható mögöttes tartalomnak, azt nem tudni. Azonban a kép alá valaki odaírta, hogy ""Milyen szomorú" Melissa Vandella. Akarsz még több nyomot, hogy Avril halott?"

6. BIZONYÍTÉK
Bőrhibák

Képtalálat a következőre: „avril lavigne melissa vandella height”

A képet jobban megnézve láthatjuk, hogy az első kép 2003 körül készült. A bekarikázott anyajegyek (vagy mik) száma kettő, míg a másik két képen egy. Jó. Itt jöhetne az ellenérv, hogy az utolsó képen a hajától nem is látszik semmi...

Képtalálat a következőre: „avril lavigne melissa vandella height”

Az anyajegyek a karon. A régi Avrilnek nincs annyi anyajegye, mint az "újnak". Bár természetesen retusálni tudnak az emberek akár a Photoshop, akár más programok segítségével, úgyhogy ez amolyan "vagy elhiszed, vagy nem" alapon működik.

7. BIZONYÍTÉK
Avril egyre kevesebbet szerepel a hírekben

A helyzet az, hogy jó ideje alig látni őt a hírekben. Legfeljebb a válásáról irkálnak. Ennek több oka is lehet. És az egyik talán az, hogy ő tényleg nem Avril és jobb, ha kerülik a feltűnést.

DÖNTŐ BIZONYÍTÉK
Avril és a sebtapasz


Egy brazil oldal több bizonyítékot is felsorakoztatott az elmélet helytállása érdekében, azonban a döntő bizonyíték mégis az volt, hogy a 2003-as koncertfelvételeken jól kivehető, hogy Avril sebtapaszokkal a csuklóján állt a színpadra. Ebből azt a következtetést vonták le a blogolók, hogy vélhetően erei felvágásával kísérelt meg öngyilkosságot a kanadai szőkeség – és járt sikerrel.


Nos, itt az a pont, amikor már majdnem el kell dönteni, hiszel-e ebben vagy sem. Mindenesetre igazán érdekes állítások és "bizonyítékok". Az én álláspontom inkább nem osztanám meg, eléggé szubjektív véleménnyel rendelkezem, mivel én magam is hallgatom néha Avrilt. Aki elhiszi, elhiszi, aki nem, az nem. :D

Felhasznált oldalak:
Google
Twitter
Tumblr

Hamarosan újabb bejegyzéssel jövök, ha minden úgy alakul!

You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. Nagyon érdekes bejegyzés lett, elgondolkodtató volt. Fel is iratkoztam a blogra.😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Blogger Sandy!
      Köszönöm szépen, igyekeztem összeszedni. Hú, ennyire tetszett? :D Remélem a következő is fog!
      Hatalmas ölelés,
      Brynn :*

      Törlés
  2. Szia! Jól összeszedett bejegyzés lett, viszont én nem hinném, hogy halott lenne. Valahogy nem tudnám elhinni, hogy ezt ilyen könnyen meg lehetne változtatni. Ettől függetlenül érdekes volt. :)
    Puszi: Rowena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rowena!
      Köszönöm szépen, igyekeztem :D Ami ezt illeti, igen, eléggé nehéz lenne ennyi időn (több, mint tíz év) keresztül eltitkolni, ráadásul Melissa sem hiszem, hogy olyan könnyen tudná alakítani Avril életét.
      Hatalmas ölelés,
      Brynn :*

      Törlés
  3. Mondjuk a kor előre haladtával gyarapodnak az anyajegyek. :D Meg a bőrhiba elég ritka, hogy egy hasonmásnál is ott legyen, plusz a másikat le is szedethette. :)
    Szerintem nevetséges az egész :D Ha felnő az ember nyilván változik a stílusa, én is acélbetétes helyett magassarkút hordok, néha kiegyenesítem a hajam, sőt vékonyabb is lette, tuti kicseréltek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kialakító!
      Hmm, mondjuk igen. Természetesen csak érdekességképp írtam a cikket, ez nem jelenti azt, hogy el is hiszem. :D
      Hatalmas ölelés,
      Brynn :*

      Törlés
  4. Szia!
    most találtam rá a blogodra :) Nagyon érdekes cikk lett, az a kérdésem, hogy ilyeneket lehet-e várni még a blogon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Amelia!
      Köszönöm szépen! :) Igen, mostantól szeretnék több ilyet hozni, a következő is amolyan "összeesküvés elmélet" lenne. :D Nagyon tetszenek és gondoltam megosztom veletek is. ^^
      Hatalmas ölelés,
      Brynn :*

      Törlés
  5. Hali!
    Először úgy voltam vele, hogy megint egy clickbait cím, de sajnos elérte a hatását, rámentem. De kivételesen tényleg voltak "bizonyítékok". Szerintem baromság, és a cikk olvasása közben bolondnak hittelek, amiért te teljesen elhiszed ezt. Hisz idővel az ember változik, bőrhibák leszedethetők, anyajegyek szaporodnak, stílus változik. Na meg, szinte lehetetlen 10 éven keresztül hitelesen alakítani valakit.
    Amikor a kommentek közt megláttam az álláspontod, megnyugodtam.

    Nagyon tetszett, baromság, de jó látni, hogy mennyi szabadideje van pár embernek, aki ezeket kitalálja :D
    Ment a feliratkozás :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Viktória!
      Huh, már azt hittem, mindezek után is azt hiszed, bolond vagyok. Habár nem tagadom, egy kissé tényleg, de ennyire azért... :D
      Igen igen. Az egyik következő cikkem a JonBenét=Katy Perry?-vel foglalkozna, és hát az se különb ennél. Ez egy kis spoiler volt. :D
      Köszönöm szépen! ^^

      Hatalmas ölelés,
      Brynn :*

      Törlés