Figyelem! Főszereplő halála!

Cím: Me and someone else

Besorolás: pillanatnyi novella

Egyéb: PG-12, Pillanatnyi novella, Death Story, OC, OOC, Dark

  Éreztem a belülről feltörekvő gyilkolni akarást, de tudtam, hogy azt nem irányítom. Úgy éreztem, valaki más is lakozik bennem. Valaki más, aki sokkal rosszabb, gonoszabb és ravaszabb, mint én. Egy pszichopata állat.

  Könnyeim patakokban folytak le arcomról, s csepegtek a hideg padlólapokra, amelyekre ha rálépett az ember, nyikorgó hangot hallatott. Remegett a kezem, mint aki sokat ivott, pedig erről szó sem volt. Utáltam az alkoholt. Hajam csapzottan tapadt homlokomra, néhol a szemembe lógott, amitől nem láttam semmit, mégsem akartam kiseperni onnan. Féltem, hogy akkor olyat látok, ami örökre nyomot hagy.

  Senki nem tartózkodott otthon rajtam kívül. Utáltam, ha magamra hagytak, mert tudtam, hogy akkor ő megjelenik, és olyan dolgokat parancsol rám, amit nem tennék szánt szándékkal. Nem tudtam, fiú-e vagy lány, de azt igen, hogy rendkívül mocskos fantáziával áldotta meg a Sors, a kreativitásáról meg már szót sem ejtek. Mégis gyűlöltem őt. Ha bárkinek is beszélni mertem róla, kikacagtak, őrültnek tituláltak, és azt akarták, hogy a legközelebbi elmegyógyba kerüljek, csak mert mondtam valamit. Egy flancos mondat miatt!

  Fogamat alsó ajkamra szorítottam, vártam, hogy a vöröses vér felbuggyanjon, s megérezhessem vasas ízét. Szememet jó erősen leszorítottam, kezemmel pedig a hajamat fogtam, de messziről úgy nézhettem ki, mint aki ki akarja tépni. Hát, nem álltam messze tőle. Előre-hátra hintáztam, fejemet a falnak vertem, hogy eszméletlenné váljak. Nem akartam újra hallani a hangját. Borzasztó volt. Állandóan csak bántott, leszívta az energiámat.

  Öklömmel beleütöttem a falba, ekkor pedig villámként csapott belém a fájdalom. Nyöszörgések közepette elterültem a piszkos faparkettán, s hagytam, hogy a könnyfátyol eltakarja a szememet. Nem láttam semmit, csak a fájdalmat éreztem, de az jó barátom volt. Sokszor összefutottunk, de már egy ideje, pontosabban mióta elkezdtem szedni a gyógyszereket, egyre kevesebbszer találkoztunk. Mégis úgy hittem, a bogyók az oka annak, hogy őrülten viselkedek. Mint valaki olyan, aki sárgaházba került. Pedig én nem oda való vagyok! Nem!

  Rázott a hideg, éreztem, hogy elő akar törni belőlem az a valaki. Nem tudtam azt sem, hogy beképzeltem-e magamnak, vagy hogy igazi, létező szellemmel van-e dolgom, de azt igen, hogy rettenetesen fájt a jelenléte. Mintha szét akarta volna szakítani a bordáimat, leenni rólam a húst, és örökre elűzni a lelkemet a legtávolabbi ismert helyre. Köhögni kezdtem, a csomó a torkomban nem akart lejjebb menni. Fuldokoltam tőle, s az egyetlen lehetőségem, ami maradt, a Halál.

  Édes gondolat futott végig az agyamban, elképzeltem, ahogyan megszűnik minden gondom-bajom, s ami a legjobb, hogy végre megszabadulhatok tőle. Tőle, akit a világon mindenkinél jobban gyűlöltem, mert végeláthatatlanul kísértett engem, pedig igazából nem is láttam. Csak éreztem, hogy mindig velem van, uralja a gondolataimat, befolyásolja a cselekvésemet. Én csak egy bábu voltam a kezében, és elérte a célját. Hogy ártsak magamnak.

  Apa önvédelmi célból tartott itthon fegyvert. Megsebezve keltem fel a földről, és a kutatására indultam. Véget akartam vetni a szívfájdalmamnak, és a legjobb módszer az volt, ha örök nyugalomra térek. A hálószobájukban találtam meg, a fiókban, gondosan becsomagolva. Ügyelt rá, hogy én vagy az öcsém még csak meg se nézhessük, de úgy tűnik, nem tudta elrejteni eléggé. Legalábbis előlem nem.

  Zokogva térdre estem, miközben kezemmel a pisztolyt szorongattam. Óvatosan fejemhez szorítottam, s meg-megremegett a kezem a félelemtől. Féltem az ismeretlentől, féltem a sötéttől, féltem tőle, féltem mindentől. És attól, hogy többé nem lesz családom, aki vigyáz rám. De miket beszélek? Eddig sem tették, mindig én voltam magamnak. Ők csak azért léteztek, hogy megszámlált napjaim jobban teljenek, mint eddig. Gyűlöltem lenni.

  Lent kattant a zár, én pedig megijedtem. Döntenem kellett. Vagy maradok, és ő sosem hagy el engem, vagy rögtön megteszem, és békére lelek. Nem volt nehéz a választás. Egy szempillantás alatt húztam meg a ravaszt, s élettelenül rogytam a földre, mint egy marionettbábu, akinek a mestere lekötötte őt a zsinórjáról. Én voltam a bábu, ő a játékmester. Ő nyert. Mert mindig ő nyer.